A körülbelül 50 milliárd forintos kedvezmény a tizede annak, amennyivel az Orbán-kormány évente növelte az adóterheket.
Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján közölte: bár helyes a családi adókedvezmény kiterjesztése a kiskeresetűekre helyeselte, de megkésett lépés.
Az MSZP-s politikus azt mondta: Orbán Viktor nem tartotta be adócsökkentési ígéretét, három éve emeli az adókat, így a kormányváltás óta évente körülbelül 500 milliárd forinttal nőtt az adóterhelés: - Az Orbán-kormány 12 új adót vezetett be és negyvenszer emelte az adókat - jelentette ki, majd hozzátette: ez a politika elszegényedést hozott és nem segíti a gazdasági növekedést.
Józsa István bírálta azt is, hogy a kormány adójavaslatai között nem szerepel az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése. Szerinte az áfacsökkentés az emberek terheit is mérsékelné, annak elmaradásával viszont a kormány "kicsontozza a húsipart".
Péntek délután Bajnai Gordon is a kormány adóterveivel kapcsolatosan tartott sajtótájékoztatót. Az Együtt-PM szövetség vezetője elmondta, véleménye szerint az Orbán-kormány Európa talán legigazságtalanabb adórendszerét vezette be, és három évig tartott, mire belátta, hogy ezzel mekkora kárt okozott. A volt miniszterelnök szerint a kormány három év elteltével a családi adókedvezmények kiterjesztésével próbálja kisebbíteni a bajt, kezelni a saját maga által okozott szociális válságot.
- A rossz adórendszer toldozgatása-foltozgatása azonban nem megoldás: új, igazságos, többkulcsos adórendszerre van szükség ahhoz, hogy Magyarországon nehezebb legyen leszakadni és könnyebb legyen felemelkedni - közölte Bajnai Gordon. |
2013. október 18., péntek
Hiába foltozzák a rossz adórendszert
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése